AZ OROSZLÁNKIRÁLY, TIMON ÉS PUMBAA
Az ő hangjukon szólal meg Timon és Pumbaa
A két komikus remekül hozzák majd a két jóbarát karakterét

Az oroszlánkirály
egy klasszikus mese, manapság pedig a klasszikusok feldolgozása igencsak divatba jött a Disney-nél. Ha pedig már olyan nagy fába vágták a fejszéjüket, mint Szimba történetének „élőszereplős” feldolgozásába, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem aprózzák el a hangok terén sem a választást.
 
Az oroszlánkirály rendezője, Jon Favreau legalábbis bizonyos, hogy nagyon komolyan veszi ezt a munkát (mint ahogy tette azt A dzsungel könyve esetében is), a The Wrap értesülései szerint ugyanis a mese két szeleburdi, Hakuna Matata-alapelvei szerint élő karaktereinek, Timonnak és Pumbaanak a szerepére Billy Eichnert és Seth Rogent választotta.


A két, főleg vígjátékokra specializálódott színész már a Rossz szomszédság 2-ben is együtt szerepelt, így valószínűleg nem fog nehezükre esni egymásra hangolódni Az oroszlánkirály esetében sem. Ráadásul, a szinkronszerepek sem állnak tőlük messze, hiszen Eichner hangját az Angry Birds filmben lehetett hallani, míg Rogen a Virslipartiban és a Kung Fu Panda-filmekben vállalt szinkronszerepet.
Az oroszlánkirály feldolgozásában Eichner a szurikáta Timon, míg Rogen a varacskosdisznó Pumbaa bőrébe bújik.
 
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Szimbát Donald Glover, míg Mufasát a legendás James Earl Jones fogja szinkronizálni. A rendező, Favreau pedig Nala szerepére az énekesnő Beyoncét szemelte ki.
 
A legfrissebb és legpontosabb információk szerint Az oroszlánkirály megjelenését 2019. július 19-re időzítették.  

Disney könyvklub ajánló - AJÁNDÉKOKKAL

Disney könyvklub - Ajándékokkal

Hozzászólások